A CSAPADÉKVÍZ SZAKSZERŰ ELVEZETÉSE


szakszerű esővíz elvezetés

Az esővíz elvezetés problémakörével szinte nap, mint nap találkozhatunk. Ez egy mindenkit érintő feladat, függetlenül attól, hogy nagyvárosban, vagy éppen faluban él az illető, hiszen a csapadékvíz elvezetés nem csak a magántelkek tulajdonosainak okozhat fejtörést, de a cégeknek, vállalkozásoknak, közterületek kezelőinek is meg kell birkóznia ezzel az akadállyal. A csapadékvíz elvezetés szabályai igen nagy részletességgel taglalják, hogy mit és hogyan kell kiépíteni, mihez szükséges engedélyt kérni, illetve honnan. A következő sorokban bemutatjuk az esővíz elvezetés fontosságát, értelmezzük a legnagyobb volumenű jogszabályokat, s tippeket adunk az akadályok áthidalására, kezdve az egyszerűbb praktikákkal, egészen az esővíz elvezetés felszín alatt történő kivitelezéséig.

Ha szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, írjon nekünk online ajánlatkérő űrlapunkkon keresztül vagy keressen minket bátran közvetlen elérhetőségeinken!

Ajánlatkérés

Miért fontos a csapadékvíz elvezetés?


Talán nem is kell igazán hangsúlyozni, de mégis érdemes pár szóban kifejteni azt, hogy az esővíz elvezetés mindenki saját jól felfogott érdeke. Ha a telekről nincs megfelelő módon kivitelezve a vízkivezetés, az rengeteg problémát és felmerülő költséget fog okozni igen rövid időn belül. Ezek alapján érdemes, sőt a jogszabályok értelmében kötelező már a tervezéskor megtalálni a csapadékvíz elvezetés azon módját, mely nem csak megfelel a rendeleteknek, de valóban hasznosnak is bizonyul. Az említett felbukkanó problémák között szerepel többek között az esővíz megállása a telek területén, ami pedig alámoshatja az ott lévő épületeket, így ezek gyorsan használhatatlanná, vagy akár életveszélyessé is válhatnak. Még rosszabb, ha a nem szakszerű vízelvezetés miatt nem csak a saját, de a szomszédos telkek épületeit, földjét is tönkre tesszük hanyagságunkkal. Persze a telek belseje felé áramló esővíz a kertek földminőségét is ronthatja, alkalmatlanná teszi azt növénytermesztésre, de ez csupán a kisebb problémakört jelenti.

A műszaki jellegű problémák mellett kulcsponti szerepe van a higiéniai aspektusnak is, hiszen az esővíz számos baktériumot, kórokozót tartalmaz, s a nem megfelelő elvezetés következtében a falak gyors penészedését okozhatja az esővíz. Azt pedig nem kell részletezni, hogy a penészes fal az egyik leggyakoribb oka a légzőrendszeri megbetegedéseknek.

A csapadékvíz elvezetés szabályai épp ezen célokból születtek meg, hogy elkerülhetők legyenek a felsorolt problémák. De említhetnénk még a járdákban, közterekben okozott károkat is, ha nem figyelünk oda kellőképp.

Célok és problémakörök


Még mielőtt részletesebben kifejtetnénk az esővíz elvezetés szabályai kapcsán a legfontosabb tudnivalókat, érdemes a célokat is górcső alá venni. Ahogy már említésre került, egy egyszerű példán keresztül megközelítve a kérdést, a mai családi házak építésekor, vagy netán felújításakor, már a tervezés során nagy gondot kell fordítani a csatornázásra, esővíz elvezetés megoldására, de természetesen a régebbi épületek esetében is érdemes lehet utólag kialakítani egy ilyen rendszert. A cél nyilvánvalóan az, hogy a lehulló nagy mennyiségű csapadékot olyan helyre vezessük, ahol az nem okoz kárt az épületek szerkezetében, nem mossa alá azokat, nem okoz korrodációt, és nem teszi tönkre a termőföldet sem. Ugyanakkor érdemes az esővíz felhasználhatóságát is bekalkulálni, hiszen lehet, hogy bizonyos növények ezt tudják hasznosítani, és sok helyen a talaj is képes felvenni ezt a vízmennyiséget. Senkinek sem hiányzik, hogy az udvara, kertje mocsárrá változzon. Igen praktikus, sőt sok esetben kötelező az esővíz elvezetés föld alatt, vagy a felszín alatt történő szikkasztás megoldása. Ezzel nem csak elkerülhető a víz megállása, de esztétikusabb is lehet az udvar, ha a csapadékvíz elvezetés vagy szikkasztás a föld alatt történik.

csapadékvíz elvezetés lakossági és ipari szinten
Az udvaron megálló esővíz rengeteg kellemetlenséget okoz

Az esővíz elvezetés szabályai


Abból kiindulva, hogy a csapadékvíz elvezetés az építkezések kivitelezésekor egy igen sarkalatos pont, magától értetődik, hogy jogszabályok, rendeletek határozzák meg, hogy azt miképpen kell kiépíteni és hová lehet vezetni az esővizet, ezek az esővíz elvezetés szabályai.

A csapadékvíz elvezetés, kezelés, szikkasztás létesítményeinek a kialakítása vízépítési tevékenységnek számít, ami vízjogi engedélyköteles tevékenység. Ezen létesítmények közé tartoznak a szikkasztóárkok, burkolt árkok, tározók, zárt vezetékek, csatornák, stb. Számos jogszabály foglakozik a csapadékvíz kérdésével, ezek közül néhány fontosabb:

  • 1995. évi LIII. tv., A környezet védelmének általános szabályairól;
  • 219/2004. (VII.21.) Korm. rendelet; A felszínalatti vizek védelméről;
  • 123/1997. (VII.18.) Kormányrendelet; A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről;
  • 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet; Az országos településrendezési és építési követelményekről;
  • 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet; A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól
  • 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet; A vízszennyező anyagok kibocsátására vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól.

Sok problémát okoz, hogy nincsenek tisztában a vállalkozások sem, hogy a telephelyén kialakított árkok, csapadékvíz elvezető létesítmények, vagy tározók, szikkasztó rendszerek minden esetben engedélyköteles tevékenységnek számítanak, és az engedélyező hatóság a területileg illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vízügyi szerve.

Az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) számú kormányrendelet, közismertebb nevén az OTÉK is szabályozza az esővíz elvezetés módját. Aki építkezésre adja a fejét, annak érdemes a rendeletet nagy odafigyeléssel átolvasnia, hiszen a kormányrendelet előírásainak alkalmazása kötelező, és sok kellemetlenségtől mentesülhetünk ezáltal. A csapadékvíz elvezetésének részletes szabályait az OTÉK 47. §-a tartalmazza, miszerint telekről csapadékvizet a közterületi nyílt vízelvezető árokba csak zártszelvényű vezetékben és az utcai járdaszint alatt szabad kivezetni. Ami pedig szinte magától értetődő pontja a rendeletnek, hogy az elvezető rendszer kiépítését úgy kell megoldani, hogy annak nyomán a víz ne tegyen kárt bármilyen építményben, szomszédos telkeken vagy közterületen, ilyen kár lehet például a kimosás, vagy korrodálás.

Az esővíz elvezetés szabályai igen fontosak, és be nem tartásuk hatósági eljárást is vonhat maga után.

Ha nem szeretné azonban idejét a csapadékvíz elvezetés szabályai között pazarolni, a Tender Terv Kft. munkatársai segítségét bármikor kérheti a tervek elkészítéséhez.

Ajánlatkérés

Tippek és ötletek


Mint láthatjuk nem könnyű a csapadékvíz elvezetés szabályai szerint építkezni, azonban több olyan hatásos megoldás létezik melyek nem csak törvényileg megfelelőek, de ugyanakkor nagy hatékonysággal képesek a felmerülő problémákat megoldani.

A saját udvarán mindenki a maga ízlése szerint választja ki, hogy milyen burkolatot szeretne. Ez nem csak esztétikailag lényeges, hiszen a szilárd burkolat elhelyezése és minősége igen praktikus a csapadékvíz elvezetés szempontjából.

Esővíz elvezetés földfelszín alatt


Már felmerült korábban is az esővíz elvezetés felszín alatt való megvalósítása, de most részletesebben is taglaljuk azt. Az esővíz elvezetés felszín alatt történő megvalósítását többféle módon is kivitelezhetjük. A burkolat szintjében vízgyűjtő aknafedlapokat helyezünk el, mely a fedlap alatt kialakított aknába vezeti a csapadékvizet. Az aknák lehetnek helyszínen készített egyedi kialakításúak, de legtöbb esetben előre gyártott elemekből készülnek. Az aknák a zárt, méretezett vízelvezető vezetékekbe vezetik a csapadékvizet. A vízelvezető vezetékek anyaga a mai kor követelményeinek megfelelően már legtöbb esetben műanyag. Azonban korábban alkalmaztak azbesztcement vagy beton kialakítású csapadékvíz csatornákat is. A zárt csapadékvíz elvezetést szilárd burkolattal ellátott felületekről kell megoldani. Ezek általában díszburkolatok, közlekedési utak, parkolók, stb. Mindezek kialakítását úgy kell megtervezni, hogy a lejtésviszonyok a csapadékvizet a víznyelők felé kormányozzák. Mindennek megoldására akár szegély elemeket, folyókát vagy egyéb vízkormányzó elemet is igénybe lehet venni.

Az aknákat összekötő csövek a csatornahálózatba vezetik a vizet. Az esővíz elvezetés felszín alatt való kivitelezése azonban már nagyobb fokú hozzáértést és precizitást igényel. Érdemes szakembert igénybe venni a szakszerű csapadékvíz elvezetés megtervezéséhez, hiszen amellett, hogy legtöbb esetben engedélyköteles tevékenység, ugyanakkor a méretezett, jól átgondolt vízelvezetés megoldása sok problémától, akár anyagi kártól is megóvhat.

Amennyiben az utcai nyílt vagy zárt rendszerbe szeretnénk a vizet elvezetni, tájékozódni kell a hatályos rendeletekről is, illetve a helyi önkormányzattól is engedélyt kell kérni, ha a csapadékvíz elvezetés szabályai szerint szeretnénk eljárni.

Egyéb megoldások


A csapadékvíz elvezetés tervezése során számos olyan egyéb megoldás is alkalmazható, amely a megfelelő vízelvezető rendszer működését hivatott biztosítani.

Ezek közé tartozik a különböző típusú folyókák (rácsos folyóka, résfolyóka, stb.) alkalmazása, mely hosszú szakaszon tudja a vizet elvezetni a felszínről.

esővíz elvezetés föld alatt

A szikkasztás során különböző szikkasztó boxok, szikkasztó rendszerek beépítése is javasolt.

A csapadék tárolására különböző méretű esővíz tárolók, tartályok alkalmazhatóak, melyek többféle anyagból készülhetnek (műanyag, fém, beton, stb.).

A víz szilárd burkolaton történő elvezetését különböző beton szegély elemekkel tudjuk biztosítani.

A csapadékvíz elvezetésénél környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell vennünk a jogszabályi előírások betartásához, hiszen parkolók vízelvezetésénél olajfogó beépítése is szükséges.

A fentiekben megadott néhány megoldás csak ízelítőül szolgált arra vonatkozóan, hogy mennyi lehetőség van a csapadékvíz megfelelő elvezetésére, kezelésére, mely az adott helyszín ismeretében kerülhet kiválasztásra és alkalmazásra.

A mezőgazdasági illetve a bel- és külterületi belvízelvezető csatornarendszerekkel és ezek műtárgyaival külön fejezetben szükséges foglalkozni, hiszen ez már más szakmai ismereteket is igényel, és más jellegű tervezési feladat megvalósítását igényli.

Összegzésként annyit érdemes megemlíteni, hogy minden esetben, már a tervezéskor be kell kalkulálni az esővíz elvezetés megoldását, hiszen utólagosan korrigálni sokkal idő-, és pénzigényesebb. Nem szabad félvállról venni a vízelvezetés horderejét, valószínűleg senki nem szeretné, hogy mocsárrá változzon az ingatlanja.

Ha nem biztos a dolgában, és szeretné profikkal elvégeztetni az esővíz elvezető rendszer megvalósításához szükséges tervezést, akkor a Tender Terv Kft. oldalán jó helyen jár. Társaságunk kiemelt tevékenysége ugyanis a vízügyi tervezés. Mindemellett tevékenységeink közé tartozik még a komplex tervezési feladatok, műszaki dokumentációk, mérnöki feladatok elvégzése, illetve kutak, műtárgyak kivitelezése is. Segítünk eligazodni az esővíz elvezetés szabályai között. 

Ha kérdése van, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot!

Ajánlatkérés

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása