Önfenntartó ház? Nem lehetetlen



önfenntartó ház építése biztos befektetés

 

Az önfenntartás, vagy önfenntartó otthon nem közkeletű fogalmak, egyelőre még nem terjedt el széles körökben ez a felfogás, azonban biztató jelek már vannak arra a törekvésre, hogy a családok minél inkább a megújuló, avagy zöld energiát alkalmazzák otthonaikban. A környezetbarát megoldások nem csak bolygónkat, hanem a bankszámlánkat is nagyban megkímélik, hiszen, ha önfenntartásról beszélünk, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy az energetikai kiadásaink szinte nullával egyenlőek, a megújuló energiának köszönhetően.

 

Biztos befektetés

Ki ne szeretné, ha többé nem kellene fizetnie a víz-, villany-, fűtésszámlákat, ám ugyan olyan kényelemben élhetne, mint eddig?
Az önellátó ház megteremtése koránt sem lehetetlen, hiszen a mai technológia már lehetővé teszi azt, hogy olyan otthont álmodjon meg magának, mely több energiát termel, mint amennyit felhasznál. Jogosan merülhet fel tehát a kérdés, hogy miért nem vált tendenciává az önfenntartó ház építése. Elsősorban az anyagi vonzat az, mely miatt sokaknak le kell mondani erről a lehetőségről, mivel egy teljes mértékben, megújuló energiára épülő ház felépítése sokszorosa egy normál otthonhoz képest. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy zsákutcába futott, hiszen egyrészt az önfenntartó ház akár lépésről lépésre, apránként is megvalósítható, a már meglévő otthona átalakításával, emellett pedig számos állami támogatás, pályázat és egyéb források is igénybevehetők, nem beszélve arról, hogy a befektetett összegek átlagosan 4-5 éven belül teljes mértékben megtérülnek. Ez főleg akkor válik mérvadóvá, ha figyelembe vesszük, hogy a gáz- és áram évről évre csak drágul, azonfelül az önfenntartás révén hosszú évekig, évtizedekig biztosítva van otthona energiaellátása.

 

Érdemes tudni

Annak érdekében, hogy nagyobb rálátást kapjunk, érdemes picit részleteiben is megvizsgálni a megújuló energiát, mely nélkül az önellátó ház nem jöhet létre. Talán azzal mindenki tisztában van, hogy akkor nevezhetünk egy energiaforrást megújulónak, ha maga a forrás nem csökken, mialatt energiát nyerünk belőle, de legalábbis gyorsabb ütemben termelődik, újul meg, mint, ahogy azt felhasználjuk. Ilyen megújuló energiaforrásaink a napsugárzás, a biomassza, a szélenergia, a geotermikus energia és a vízenergia.
A fenntartható jövő a szerves energiahordozók, azaz kőolaj, szén, földgáz elhagyásától nagyban függ, azonban magától értetődően nem lehet azonnal, mindenhol átállni zöld energiára. Ez a folyamat több kisebb, lépésből tevődik össze, mely nem a legnagyobb energiaszolgáltatók átalakításával kezdődik, hanem az Ön otthonával. Az önfenntartó ház építése sok szempontból előrelépést jelent, mellyel a saját, és környezete érdekeit is képviselheti. Érdemes korunk egyik fontos szlogenje szerint élni életünket, mely úgy hangzik, hogy: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

 

A lehetőségek tárháza

Az önellátó ház megvalósításának rengeteg útja létezik, s számos eszköz, technológiai vívmány áll a vállalkozó szelleműek rendelkezésére. Ma már léteznek akár olyan házak is, melyek 100%-ban újrahasznosított anyagokból épültek fel, s energiafelhasználásuk során is csak a zöld energiára támaszkodnak. Társaságunk vállalja az olyan önfenntartó tevékenységek körében elterjedt feladatok megvalósítását, mint a saját vízellátást biztosító kút és vízkezelő berendezés, talajszondás hőszivattyús rendszer, vagy egyedi szennyvízkezelő berendezés.
Amennyiben minket bíz meg bármelyik feladat elvégzésével az önnfenntartó ház építése kapcsán, tapasztalt és sokat látott munkatársaink egy előzetest felmérést, energetikai, műszaki anyag összeállítását követően egyeztetnek Önnel, ajánlatot teszünk, majd pedig az ügyfél minden igényét, elvárását figyelembe véve megvalósítjuk a beruházást.

 

Ajánlatkérés

 

 

önellátó ház napelemek használatával

A napelemek használata a legelterjedtebb formája a megújuló energia használatának

 

Módszerek

Amint az már említésre került, számos opció létezik, melyekkel az önfenntartó ház építése megvalósítható. A megújuló energiát átalakító eszközök egyik legnagyobb előnye, hogy összekapcsolhatók egymással, azaz kiegészítik egymás működését, ezzel érve el a 0 Ft-os kiadást. Ami talán a legismertebb és ma már szerencsére igen elterjedt eszköz az a napelem, vagy napkollektor melyek a napsugárzást, napenergiát aknázzák ki, jó értelemben. Magyarország adottságai ilyen téren szerencsére igen csak kedvezőek, hiszen a napsütéses órák száma évente eléri 1900–2200 órát is.
A napkollektorok segítségével a napsugárzás hőenergiává alakítható át, így költséghatékonyan állíthatunk elő meleg vizet, vagy akár, kisebb részben ugyan, de fűtésre is alkalmazhatjuk. Az éves meleg vízigény akár 70%-a is előállítható ily módon.
A napelemekkel károsanyag kibocsájtás nélkül termelhetünk áramot az önfenntartó ház számára. Egy jól felépített rendszer szinte akadály nélkül el tudja látni egy családi ház teljes villamosenergia igényét. Ráadásul még pénzt is kereshet ezzel, hiszen, ha több energiát termel otthona, mint amennyit felhasznál, és háza a villamosenergia-hálózatra is rá van csatlakoztatva, akkor a szolgáltató megvásárolja a többletet. Ha csatlakoztunk a helyi hálózatra, termelésünket és fogyasztásunkat egy speciális villanyóra méri majd.

Egyre nagyobb figyelmet kap emellett a talajszondás-hőszivattyús fűtési, hűtési rendszer, mely a geotermikus energia révén biztosítja otthona igény szerinti temperálását. A talajszondás-hőszivattyúval ki lehet nyerni a talajból a hőenergiát, így ezáltal ráfordítható az önellátó ház fűtésére, hűtésére, valamint meleg víz előállítására. A hőszivattyú egyik legnagyobb előnye, hogy évszaktól, időjárástól függetlenül, bármikor használható. Hátránya, hogy a szivattyúk működtetéséhez áramra van szükség, de ezt le lehet fedni napelemek segítségével.
Hazánk e tekintetben is igen szerencsés, hiszen geotermikus energiaforrásaink is igen gazdagok, nem beszélve a legnagyobb kincsünkről, a föld mélyén csordogáló vízkészletekről. A természeti adottságoknak köszönhetően a közüzemi vízhálózat használata is kikerülhető fúrott kutak, víztisztító berendezések, egyedi szennyvízkezelő kislétesítmények segítségével. A fúrott kutak vize gyakran jobb minőségű, mint a vezetékes vízé, így a kutak vizét nem csak autómosáshoz, fürdéshez, mosogatógépekhez stb. lehet használni, hanem akár ivóvízként is. Persze ehhez előbb be kell vizsgáltatni az adott víz minőségét, hogy megfelel-e az egészségügyi szabályoknak. Akkor sem kell csüggedni, ha fúrott kútjának vize nem megfelelő minőségű, ugyanis különböző víztisztitó, vízszűrő, vastalanító készülékekkel ez a probléma is gyorsan orvosolható. Ezek működtetését pedig szintúgy lefedi a napkollektorok által generált energia, akárcsak azt, ami a hőszivattyúk működtetéséhez szükséges.

 

környezetkímélő önfenntartó ház építése

Már néhány apró lépéssel is rengeteget tehetünk környezetünkért

 

Persze az említett lehetőségekkel is még csupán a felszínt kapargattuk, számos egyéb, kreatív, modern és kifizetődő beruházás létezik, melyek bemutatása külön cikket érdemelne. Azonban mindenképp meg kell még említeni az olyan tényezőket is, mint a megfelelő külső hőszigetelés, vagy korszerű nyílászárók alkalmazása, hiszen ezek is sokat hozzátesznek az önfenntartó ház tökéletes működéséhez.
Hiába áll rendelkezésre a korlátlan mennyiségű megújuló energia, az önellátó ház nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, ha elavult technológiákat alkalmazunk, így például a huzatos, rosszul hőszigetelt házakat nem éri meg hőszivattyúval fűteni, s hiába van napelem a háztetőn, az nem lesz gazdaságos, ha a lakásban található elektromos készülékek elavultak, nagy energiaigényűek. Éppen ezért nélkülözhetetlen lépés az energiahatékonyság előleges fejlesztése.

 

Amit mindenképp tartson szem előtt!

Ha Ön is a zöld energia híve, és arra adta fejét, hogy megvalósítja a lehető leggazdaságosabb, és legkörnyezetbarátabb otthont, akkor érdemes néhány dolgot átgondolni, és szem előtt tartani.
Mielőtt belevágna élete egyik legnagyobb befektetésébe alaposan járja körbe, hogy melyek azok az opciók, melyek az Ön otthonában nyereséges módon használhatók. Mindig kérje szakember segítségét, hiszen laikusként igen kevés dologra van rálátása az embernek.
Bármilyen formáját is választja a megújuló energia felhasználásának, mindig vegye figyelembe, hogy Önnek, és családjának milyen igényei vannak, mennyi az átlagos fogyasztás, hiszen ez nagyban befolyásolja a rendszerek fajtáját, és méretét.
S, ami a legfontosabb, de tulajdonképpen elkerülhetetlen is, az az, hogy mindig tapasztalt és hozzáértő szakembereket, vállalkozásokat bízzon meg a munkálatok elvégzésével.

Mi, a Tender Terv Kft.-nél hisszük és valljuk, hogy a fenntartható jövő kulcsa a zöld energia használata, s ennek egyik legjobb manifesztációja az önfenntartó ház. Ha az Ön céljai között is ott szerepel, hogy ilyen otthonban éljen, és megfeledkezzen a rezsiköltségek nagy részéről, hozzájáruljon a környezetvédelemhez, akkor nálunk jó helyen jár. Ha bármi kérdése van, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot, emailben: e-mail: info@tenderterv.hu, vagy telefonon keresztül: 30/483-66-18.

 

Ajánlatkérés

 

 

Adatvédelmi tájékoztató